Léglabda (kviddics) Blog

Hírek, események, élő léglabdáról és a bajnokságokról.

Friss topikok

Magyar Léglabda Bajnokság II. osztály nevezett csapatai: Hollókői Holdas Hollók

2008.11.12. 02:50 Daniel W. Mcload

Mostantól a beérkezett és értékelt, elfogadott léglabda II. osztály jelentkezéséket folyamatosan meg fogjuk jelentetni a blogban, és a bejegyzéseket pedig a csapatok szurkolói fórumaiként fogjuk működtetni.

Hollókői Holdas Hollók


2000. március 26-án alapította Molnár Anna. A csapat székhelye Hollókő. Színei narancs és zöld. A hollókői és környékbeli varázsló fiatalok csapataként alakultak meg, és ez azóta sem változott sokat, azzal a kivétellel, hogy a másodosztályra külföldről igazoltak két játékost.
 

A jelenlegi klubelnök: Wirten Eszter. A falu legidősebb boszorkánya. Mint ahogy az alapításra is a korábbi matrónát kérték fel, ez most sem változott. A feladat elvállalása pedig jelzi, hogy a helyi közösség számára fontos, hogy a fiatalok játszhassanak a csapatban.

 

Szponzor: Id. Kovács Róbert és Ifj. Kovács Róbert, akik a versenyseprűiket finanszírozzák. Ők maguk is a csapat tagjai, de egyedül ők olyan tehetősek, hogy támogatást nyújtsanak a csapatnak.

 

Stadionjuk a Hollókői stadion, melynek befogadóképessége 40 fő, ami igazából nem más, mint egy nagy rét, felállítva rajta a karikák, körben pedig korlátok a nézőknek, néhány bűbájjal ellátva védelem szempontjából.

 

Mez: A csapat narancs és zöld színeiből áll, a hátán egy holddal. A holdas elnevezés abból adódik, hogy amíg még nem voltak hivatalos csapat, csak holdfénynél tudtak összeállni játszani, mert csak esténként lehettek biztosak abban, hogy a muglik nem fedezik fel őket.

 

Edző: Id. Kovács Róbert – Nincs korábbról edzői tapasztalata, de ahhoz már idős, hogy a csapatban játszon így ő vállalta el az edzői feladatokat.
 

A csapat tagjai:
 

Fogók:

 

Ifj. Kovács Róbert (1977.04.13.): Az edző fia, apjával együtt ő szponzorálja a csapatot, de nem csak ezért ő az első fogó, képességei alapján is megérdemelt a poszt. Sajnos a kora miatt azonban már előfordul, hogy egyik hétről a másikra nem bírja magát kondícióba hozni, vagy megsérül. Annak ellenére, hogy fogó, jellemző rá az agresszivitás is, aminek köszönhetően már nem egyszer eltiltották. Máskor, üzleti ügyei miatt kell kihagynia egy-egy meccset.

 

Rákosi Mátyás (1989.06.19.): Ki nem állhatja szüleit, amiért ezzel a névvel ajándékozták meg a rendszerváltás előtt alig néhány hónappal. Egyébként fogónak elég használható, de csak 2. számú játékos, viszont amikor Róbert sérült, fáradt, eltiltását tölti, vagy üzleti ügyeket intéz, akkor ő játszik, és igyekszik bizonyítani.
 

Őrzők:

 

Bújdosó Elemér (1988.11.23.): A nevével ellentétben, nem szokott elbújdosni a kvaffok elől, igyekszik minél jobban hárítani azokat. Talán még egy kevésbé híres MLB1-es csapatban is megállná a helyét.

 

Kárász Klára (1991.09.27.): Arra az esetbe vették be a csapatba a törékeny, apró lánykát, ha netán Elemérre mégis szemet vetne egy első osztályú klub. A védekező képességei rendben vannak, csak nem ártana neki, ha megtanulna rendesen repülni is a seprűvel. Igaz, lehet, hogy nem mindig neki kéne adni a csapat legöregebb seprűit.

 

Hajtók:

 

Kiss Béla (1987.08.03.): Egyszerű, átlagos játékos. Nem mondható semmiben sem különösen jónak, ahogy az sem mondható el róla, hogy valamiben feltűnően rossz lenne. Nem mindig kezd, de általában ő az első beálló, ha valakinek ki kell hagynia a meccset valamilyen okból.

 

Andrew Steiner (1983.07.12.): Osztrák játékos, aki ahhoz nem elég jó, hogy hazája, vagy más ország első osztályában játszon, de a hollók számára így is jelentős erősítés. Az édesapja a Bécsi Máguskamara magyarországi követe, így itt él az országban, könnyebb volt leigazolni, mintha külföldre kellett volna érte utazni.

 

László Géza (1992.09.11.): Bár a csapat tagja, az edzéseken nem mindig vesz részt, tekintve, hogy még a Martion Mágustanoda hatodéves tanulója. A mérkőzésekre mindig jön, és ha az iskolai edzés és rendszeres gyakorlás elég ahhoz, hogy játszhasson – annyi hiányzó van – akkor be is állítják. Ez egyelőre nem túl sűrűn fordul elő, főleg Andrew érkezése után.

 

Erdei Ferenc (1980.01.20.): A csapat rangidős tagja, Róberten kívül. A csapatgyűlés Róberttel szemben őt választotta csapatkapitánynak, mivel a nagy többség sokkal jobbnak tartja a vezetői képességeit. Ez igaz is, csak éppen a hajtásban nem brillírozik annyira, talán csak a góldobás megy neki igazán a hajtói feladatok közül (nem az a lényeg?).

 

Pátkai Péter (1987.06.05.): A barátai közül többen játszanak a csapatban, és így ő sem maradhat ki. Mármint szerinte. Az edző néha már kirakta volna, ha a többiek nem kérik azt, hogy maradhasson. Péter próbál ugyan javítani, de nem sok eredménnyel.

 

Varró Edit (1986.11.10.): Az egyetlen lány hajtó a csapatban, de ez nem von le semmit a képességeiből. Rendszerint kezdő, és erre minden ok megvan. Jól bánik a labdával, szédületes fordulatokra és egyéb manőverekre képes.


Terelők:

 

Gabriella Estevez (1991.10.12): Spanyolországból igazolt fiatal, tehetséges lány, azonban még van hova fejlődnie, most nem számít a legjobbak közé. Ha jól csinálja, később esélye lesz magasabb szinten is játszani.

 

Horváth Huba (1984.03.04.): Ő a csapat egyetlen igazi terelő alkatú és típusú játékosa. Robusztus testfelépítése, erős izmai kiválóan alkalmassá teszik erre a szerepre. A csapat női szurkolói nagyon oda vannak érte.

 

Nagy Pál (1990.09.29.): Nemrég még ő is a Martion tanulója volt, ahogy Géza, de ő már szerencsére befejezte az iskolát. Részt vesz minden edzésen, és szeretne kezdőjátékos lenni a csapatban, de attól még elég messze van a képességei alapján.

 

Rátóti Károly (1987.08.01.): Péter korosztályából és baráti köréből való. Csak amíg Pétert az edző el akarja tanácsolni, őt folyton marasztalja, hogy ne akarjon más csapatokhoz igazolni, akik rendre szeretnék leigazolni a fiút. Eddig kitartott a csapat és barátai mellett, ám lehet, hogy Gabriella érkezése megváltoztathatja ezt a helyzetet, mert így Károly kezdő terelősége veszélybe került.

Szólj hozzá!

Címkék: magyar bajnokság másodosztály

A bejegyzés trackback címe:

https://kviddics.blog.hu/api/trackback/id/tr19764542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása