Léglabda (kviddics) Blog

Hírek, események, élő léglabdáról és a bajnokságokról.

Friss topikok

Európa Bajnokság 2008-2009 Elődöntők 2. forduló

2009.04.17. 10:00 LuciusNeo

Húsvét hétvégén megrendezett bajnoki forduló után ismét mérkőzést kellett játszania mindkét magyar csapatunknak, és ezek után már csak egy maradhatott. Igaz a Sasok előnyben voltak több tekintetben is a Kentaurokkal szemben (hazai pálya, győzelem előző fordulóban), de azért ez még nem számít biztos sikernek. Lássuk mi történt.

 

Salgótarjáni Suhanó Sasok-Kanizsai Király Kentaurok 270c-50

Sikerült a Sasoknak az esélyesség terhével is magabiztosan játszaniuk, és nem nyomta annyira a teher őket, hogy összeroppantak volna alatta. Inkább úgy nézett ki a mérkőzésen az első pár hazai gól utána, hogy a Kentaurok ijedtek meg attól, hogy ki is eshetnek és ennek eredménye a kapkodás és az egyre fölényesebb hazai játék. Sajnálom a kieső csapatot, mert gyakorlatilag emberfeletti, amit az idei EB-n nyújtottak, és ha nem a Sasok ellen kell játszaniuk szerintem biztosan döntőbe jutottak volna idén. De minden tiszteletem az övéké és még a bajnokságban bizonyíthatnak, ahol van még esélyük jövőre is kivívni az EB-s szereplést.

 

Továbbjutott: Salgótarjáni Suhanó Sasok 490-180-al

 

További eredmények:

 

Marseille (francia 2.)- Helsinki (finn 3.)  250c-110

A francia csapat visszavágott az elszenvedett vereségért, de ettől még a továbbjutást nem sikerült megszerezniük a rendkívül fegyelmezett taktikával játszó finnek ellen.

 

Továbbjutott: Helsinki 380-320-al

 

Kolozsvár (román 1.)- Madrid (spanyol 1.) 70-140

A román csapatnak ezúttal nem ment a játék, és a fogójuk sérülése után feladni kényszerültek a mérkőzést, és ezáltal a továbbjutás is elúszott nekik.

 

Továbbjutott: Madrid 400-180-al

 

Dublin (angol-ír 2.)- Manchester (angol-ír 4.) 140-200c

Hát igen, ezt mondtam legutóbb: a léglabdában bármi lehetséges. Egy cikesz és máris az esélytelennek kikiáltott csapat a legjobb négy között.

 

Továbbjutott: Manchester 300-240-el

 

 

A május 17-19. között megrendezésre kerülő 4 csapatos döntőre szokásosan licitálniuk kellett a megrendezésért a bejutott csapatoknak. A Helsinki és a Madrid ajánlatát túl alacsonynak találta az IQO, míg a Manchester és a Salgótarján fej-fej melletti ajánlatát 13-12-es szavazással a Salgótarjánnak adta, így ismét országunk lehet a házigazdája a döntőnek. Gondolom hamarosan mindenki hozzájuthat egy vagy több jegyhez a mérkőzésekre akár a Sasvárban, akár bármelyik MQSZ által hivatalosan elfogadott értékesítőhelyen. Szerintem akár Sasok szurkoló valaki, akár nem érdemes kilátogatni valamelyik mérkőzésre, hiszen nem túl gyakran láthatjuk hazánkban Európa négy legjobb csapatát egymás ellen mérkőzni.

 

4 csapatos döntő időpontjai és párosításai a Sasvárban:

 

2009. május 17.

14.00: Salgótarjáni Suhanó Sasok-Helsinki (finn 3.)

20.00: Madrid (spanyol 1.)-Manchester (angol-ír 4.)

 

2009. május 18.

 

14.00: Helsinki (finn 3.)-Madrid (spanyol 1.)

20.00: Salgótarjáni Suhanó Sasok-Manchester (angol-ír 4.)

 

2009. május 19.

 

14.00: Manchester (angol-ír 4.)-Helsinki (finn 3.)

20.00: Salgótarjáni Suhanó Sasok-Madrid (spanyol 1.)

 

Mindkét mérkőzésre egy órával a kezdések előtt lehet érkezni, és egy mérkőzés a szabályok szerint nem tarthat 3 óránál tovább, majd a mérkőzés végét követően egy órával el kell hagyni a pályát (kivéve az utolsó mérkőzést követő díjátadás után).

 

1 komment

Címkék: európa bajnokság

A bejegyzés trackback címe:

https://kviddics.blog.hu/api/trackback/id/tr781049116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása