Léglabda (kviddics) Blog

Hírek, események, élő léglabdáról és a bajnokságokról.

Friss topikok

Magyar Léglabda Bajnokság II. osztály nevezett csapatai: Budapesti Bús Bikák II.

2008.11.12. 03:03 Daniel W. Mcload

Mostantól a beérkezett és értékelt, elfogadott léglabda II. osztály jelentkezéséket folyamatosan meg fogjuk jelentetni a blogban, és a bejegyzéseket pedig a csapatok szurkolói fórumaiként fogjuk működtetni. 

Budapesti Bús Bikák II. (tartalék) csapat

A csapat információit a Bikák nagycsapatánál, az I. osztályú csapatok között találod.
A játékosok:

Hajtók

 

Kovács Péter (1985.10.20.): Igazolt játékos, de sajnos az ő idehozása nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, pedig a Sopron ifjúsági csapatában még elég sokat mutatott. (a döntőbe jutottak 2004/2005-ben)

 

Medve Viktor (1986.01.06.): Az igazolások miatt került ki az első keretből, és azt állítja, hogy a másodosztályú szereplés alatt mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy visszakerülhessen imádott csapata kezdőjébe.

 

Eugeny Verpakovskis (39x lett válogatott, 1975.05.07.): Bár ő maga nagyon szeretne még az első osztályban játszani, a formahanyatlása ezt már nem igazán teszi lehetővé. Egyébként csodálatos éveket töltött a Bikáknál, és előtte több külföldi csapatban is. A lett válogatottnak mai napig a csapatkapitánya, minden válogatott mérkőzésükön részt vett eddig.

 

Színes Éva (1987.11.23.): Az ificsapat tagja volt ő is, de sajnos az ott mutatott nagyszerű játékot nem tudta megismételni a tartalékcsapatban, így a felnőtt keretbe nem került fel.

 

Kovács Vivien (ikrek, 1990.08.18.): Ikertestvérével együtt a bikák ifiből kerültek fel 2008-ban, 18. születésnapjuk betöltésével. Idővel valószínűleg a nagycsapatban is szerepet fognak kapni, ha a mostanihoz hasonló marad a fejlődésük. Az MLB2-ben is nagyon sokat várnak tőlük.

 

Kovács János (ikrek, 1990.08.18.): Ikertestvérével együtt a bikák ifiből kerültek fel 2008-ban, 18. születésnapjuk betöltésével. Idővel valószínűleg a nagycsapatban is szerepet fognak kapni, ha a mostanihoz hasonló marad a fejlődésük. Az MLB2-ben is nagyon sokat várnak tőlük.

Terelők

 

Vezér Csaba (1979.02.28): Sokáig az első csapat játékosa volt – bajnoki címmel is büszkélkedhet -, ám ma már nem az ő sebességén játsszák a léglabdát, így sajnos a II. csapatba szorult. Terveiben van, hogy eligazol, ha bárhol az első osztályban szerepet adnának neki, de egyelőre nem kapott ajánlatot senkitől.

 

Giovanni Casagrande (olasz, 1988.08.28.): Ő is a fiatal igazolások közé tartozik, és inkább a hosszú távú építkezést szolgálja, mint a napi szintű győzelmeket, ezért sorolták a tartalékcsapatba, azzal az ígérettel, hogy megfelelő mutatott játék esetén a következő évtől a nagycsapatban is szerepelhet.

 

Scott Row (angol, 1985.12.04.): A huszonéves angol játékos ingyen igazolt a csapathoz, mert a szerződése lejárt a korábbi klubjánál, de a Bikák vezetősége végül csak a második csapatban tart rá igényt... talán nem véletlenül.

 

Asztalos Róbert (1986.04.08.): Az édesapja 1990 és 1994 között szintén a Bikák terelője volt, nagy népszerűségnek örvendve a szurkolók között. Fia is reméli, hogy ebben lesz része, de egyelőre csak a tartalékok meccsein tudja bizonyítani az öröklött tehetséget.

 

Fogók

 

Keath O'Brian (ír, 1988.12.23.): Írországból igazolták, de még fejlődnie kell, hogy első osztályú játékos legyen. Ezt egyelőre ő sem bánja, különösképpen, hogy így megismerkedett Flórával, akibe hősszerelmes lett. A lány egyelőre visszautasítja a közeledését, mert csak a játékra akar koncentrálni.

 

Hajnóczy Flóra (1989.06.08.): A csapat nagy reménysége, valószínűleg Emese nyomdokaiba akar lépni – egyébként Felföldi is úgy rajong érte, mint a másik lányért – de egyelőre csak a tartalékcsapatban kap bizonyítási lehetőséget. Ez, ahhoz képest, hogy tavaly még csak ifijátékos volt, jelentős előrelépés.

 

Őrzők

 

Földes Gábor (1986.10.02.): Az első csapatba igazolták amikor nagyon nem voltak elégedettek a vezetők Kincses Tibi játékával, de aztán Tibor visszakerült az első csapatba, ő pedig a tartalékokban szerepelhet, várva egy szebb jövőt.

 

Varjú László (1969.06.13., péntek): Péntek tizenharmadikán született, így az óriási balszerencse és a hatalmas szerencse is jellemző az életére. Hatalmas védései és óriási melléfogásai is vannak, és bár a játékot még szívesen űzi, az első csapatba természetesen már nem fér bele, és ezt ő is tudja. Ez a szezon a másodosztályban valószínűleg a levezetésre szolgál számára.

Szólj hozzá!

Címkék: magyar bajnokság másodosztály

A bejegyzés trackback címe:

http://kviddics.blog.hu/api/trackback/id/tr12764547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.