Léglabda (kviddics) Blog

Hírek, események, élő léglabdáról és a bajnokságokról.

Friss topikok

Magyar Léglabda Bajnokság II. osztály nevezett csapatai: Szombathelyi Szöszke Szirének

2008.11.07. 01:20 Daniel W. Mcload

Mostantól a beérkezett és értékelt, elfogadott léglabda II. osztály jelentkezéséket folyamatosan meg fogjuk jelentetni a blogban, és a bejegyzéseket pedig a csapatok szurkolói fórumaiként fogjuk működtetni. 

Szombathelyi Szöszke Szirének 
A csapat megalakulásának alapkoncepciója az volt, hogy megmutassák mindenkinek, a csinos szőke nők is érthetnek a sporthoz és ezen felül űzhetik is azt professzionális szinten. Maga a csapat, eredeti felállásban, még ’99 elején jött létre, azóta átesett pár tagcserén, de ehhez hasonló szinte minden csapatban előfordul. Az összhang nem tört meg, nem túl kiemelkedő, de elfogadható színvonalon játszottak a megyei mérkőzéseken, ám a 2006-ban bekövetkezett edzőváltás következtében kivirágzott a csapat és teljesítményük egyre magasabb színvonalúvá vált. Most pedig, hogy eljött a lehetőség arra, hogy eggyel komolyabb szintre léphessenek, nem haboznak megragadni azt, ezért is nyújtották be pályázatukat az MQSZ részére. A cél természetesen a feljutás az első osztály tabellájára, és a profi női játék elfogadtatása és megszerettetése mindenkivel. Ennek elérésének érdekében természetesen minden eszközt megragadnak, nem riadnak vissza az apróbb, szabálytalanságnak még nem igazán nevezhető praktikáktól sem. Jellemző módszereik közé tartozik a figyelemelterelés, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy fiatal attraktív hölgyekből áll a csapat. Meccs közben már nem egyszer volt arra precedens, hogy véletlenül félrecsúszott a mez felsőrésze, aminek következtében egy-két felkészületlenebb őrző képtelen volt kivédeni a lövést. 

Mez: Világos égszínkék / Fekete

Kabalaállat: A hivatalos hajrázófiú-csapat, akik nem csak hajráznak, hanem hajat is ráznak.

Szponzor: Szombathely város módosabb mágusai, a mocskos anyagiak intézése teljesen családias módon történik.  

Az edző: A csapat edzője Hargitai Gitta, egy rendbontást nem tűrő, maximális fegyelmet és koncentrálást megkövetelő középkorú (42) „hölgy”. Katonai módszereivel sokkal keményebben fogja a lányokat, mint azt bárki feltételezné a csapatról. Szakértelmére a Reglődy Domonkos Felsőfokú Sportakadémián tett szert, ahol pontról-pontra tanult meg mindent, amit csak kellett. Tanulmányai befejezése után még évekig az intézményben oktatta a tehetséges fiatalokat, s csak 2006-ban döntött úgy, hogy átveszi a Szirének igencsak tehetségesnek ígérkező fiatalos csapatát. 

A stadion – Rohonci úti stadion: Edzéseik és mérkőzéseik helyszíne természetesen adott, és a varázstalanok szeme előtt a legtökéletesebben álcázott. Nem próbálták elrejteni, valamint ekkora szabad terület nem is igazán adott a város területén belül, így egyszerűen mugli sportpályának álcázzák a stadiont, mely a Rohonci útról közelíthető meg legkönnyebben és Haladás Sportpálya néven ismeretes. Időről-időre mugli szurkolók töltik meg a stadiont, aminek állapota az ő szemükben meglehetősen lerobbantnak tetszik, s mit sem sejtenek arról, hogy minden hétvégén mágusok ezrei töltik meg a teljes pompájában tündöklő stadiont. Értelemszerűen a helyszín feltűnésmentes megközelítése biztosított, az egész stadion mögötti füves terület védőbűbájokkal ellátott és alkalmas a szurkolók érkezésének lebonyolítására. A hangszigetelés szintúgy nem jelentett problémát, de ugyanúgy nagy gondot fordítottak rá a tervezés során. A helybéli varázstalan lakosság számára a legújabb modern technikai vívmányként írták le a módszert.

 

 

 

 

 

 

 

Befogadóképessége körülbelül 6000 fő.

A csapat tagjai:

Őrzők:

Hídvégi Eleonóra: Kiélezett reflexekkel bír, akrobatikus megmozdulásokra képes, lényegében ez hatékonyságának kulcsa

Kocsis Bianka: Könnyedén átlátja a helyzeteket, soha nem veszíti el hidegvérét 

Hajtók:

Szőke Barbara: Rövid Martioni tanulmányainak végeztével csatlakozott a csapathoz, azóta csapatkapitánnyá lépett elő. Akkor válik igazán veszélyessé, ha játék közben beszakad a körme.

Fülöp Viola: Kis termetű leányzó, de igazi energiabomba. Csak úgy hasítja a levegőt, amolyan durr bele típus.

Lestyák Annamária: Célzásai mindig pontosak, kezei olyan fürgék, hogy szinte alig látni, mikor lepasszolja, vagy karikára dobja a kvaffot. Gyorsasága a titka. 

Szentendrei Laura: Néha három gyűrű helyett hatot lát, de általában meccsekre mindig kitisztul.

Mórocz Dorottya: Úgy vezeti a seprűt, mintha csak első osztályú autóversenyző* volna. (*Mugli sport)

Marosfalvi Zsuzsanna: Fiatal tehetség, sok reményt fűz hozzá mindenki. Már csak a labdától való félelmét kell leküzdenie. Kezelése folyamatban.

Terelők: 

Végh Jolanda: Harcias természetű és az izmoknak sincsen híján, meccs után gyakran keveredik összeszólalkozásba a másik csapat tagjaival.

Cserepes Kata: Tudja, hogy szabálytalanság elkövetése nélkül hol okozhatja a legnagyobb fájdalmat. 

Rókus Edit: Terelésben nem ismer tréfát. Bárkit leterel a pályáról.

Jakus Éva: A főnök lánya, amúgy teljesen hasznavehetetlen és szerencsétlen. 

Fogók:

Halmos Rita / Márkus Gréta 

Halmos Rita: Apró termetű, filigrán lány, egy erősebb széllökés könnyedén eltéríti, de jól kapaszkodik, nem zuhan le a seprűről. Szeme, mint a sasé.

Márkus Gréta: Apró termetű filigrán lány, egy erősebb széllökés könnyedén eltéríti, de ő nem kapaszkodik, lezuhan a seprűről. Szeme, mint a sasé. 

Motiváció: A csapat talán nem a legtökéletesebb, de meglepetéseket tartogatnak tarsolyukban. Kitartóak, és a végsőkig elmennek a győzelemért. harciasak, mindenképp el akarják érni a kitűzött célt, miszerint egy 100 %-ig nőkből álló csapat is lehet minimum olyan ütőképes, mint egy kizárólagosan férfi tagokat felsorakoztató egyesület.   

 

Szólj hozzá!

Címkék: magyar bajnokság másodosztály

A bejegyzés trackback címe:

http://kviddics.blog.hu/api/trackback/id/tr8755052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.